A mecénás program első felvonásáról
A Gondviselés Segélyszervezet a mecénás program keretében a múlt év őszén ösztöndíj-pályázatot hirdetett V–XII. osztályos diákok számára. Pályázási feltételként és elbírálási szempontként a következő tényezők voltak irányadóak: szociális helyzet, tehetség, tanulmányi eredmények, közösségi életben való részvétel. A pályázat lebonyolításával párhuzamosan a segélyszervezet vezetősége mecénásokat keresett, akik vállalták egy-egy nyertes pályázó egyszeri ösztöndíját (500 lej évente). Eddigi mecénásaink magánszemélyek, egyházi tisztségviselők, egyházközségek és cégek.
Pályázati felhívásunkra összesen 69 diák nyújtott be formailag helytálló pályázatot, amelyeket a Segélyszervezet ösztöndíj-bizottsága véleményezett. A mecénások felajánlását a Segélyszervezet saját költségvetéséből kiegészítette, így összesen 19 diákot részesítettünk ösztöndíjban. A nyertes pályázók mellé mentorokat kértünk fel, akik figyelemmel követik az illető diákok életpályáját, esetenként szakmai és erkölcsi tanácsadással segítik fejlődésüket, és minderről természetesen tájékoztatják a segélyszervezet illetékes munkatársait, akárcsak a mecénásokat.
A következő pályázati kiírás meghirdetése ez év nyarára várható. Addig is köszönjük támogatóink bizalmát és a pályázók érdeklődését!



